Opera Mini Leirás
OPERA MINI LEIRÁS
(©An@rchia)
16.Egyebek
Az Opciók (egyebek) menüben megjelenő funkciók
Az OM használata során - főleg mikor szövegmezőbe írunk, vagy a vágólap használata során a szövegablakban a szöveget szerkeszthetjük - a telefonunk Opciók (egyebek) menüjében változó tartalmú és számú egyéb lehetőséget találunk. Ezekről lesz szó ebben a részben.
Funkciók
Vágólap
Az OM-vel egy vágólap segítségével tudunk kijelölt szövegeket másolni (szövegablakból), majd azokat máshová beilleszteni (egy másik szövegablakba).
A másolás
Ha megnyitottuk a szöveget vagy magunk írtuk meg, vezessük rá a kurzort a másolni kívánt szöveg elejére vagy végére, válasszuk a Kijelöl menüpontot, és kezdjük el mozgatni a kurzort a kijelölendő szöveg másik végéig! Ott válasszuk a Másol menüpontot! Ezzel a szöveg a vágólapra került. A visszalépéshez válasszuk az Opciók -> Mégse menüpontot!
Beillesztés
Szövegmezőben ahová gondoljuk az előzőleg a vágólapra másolt szöveget és a kurzort is a megfelelő helyre vittük a bemásolandó szöveg kezdéséhez, válasszuk az
Opciók -> Beillesztést!
Ha a bemásolandó szövegblokk nagyobb, mint a szövegablakunk mérete, akkor a többi rész - ha az alkalmazás is úgy van beállítva ( 12.Beállitások rész -> Szöveg) - következő szövegablak(ok)ban folytatódhat. A szövegablakok közt az Opciók -> Következő / Előző menüpontjaival, vagy az
Opciók -> Oldal száma szövegmezőbe beírt számú szövegablakra lépéssel navigálhatunk. Az Oldal számánál a szövegmező fölött látni fogjuk, hogy összesen hány oldal van (1...szám). Ha már nincs szükségünk a vágólap tartalmára hogy az opciók listán szerepeljen a beillesztés menüponttal (pl. új szövegblokkot szeretnénk felvenni a vágólapra), akkor az Opciók -> Vágólap törlése menüponttal törölhetjük. Ekkor csak az opciók listáról tűnik el a beillesztési linkje, de az Opciók -> Multi-vágólap váltás nevű listán továbbra is elérhető lesz, és addig ott is marad, míg erről a listáról nem töröljük, vagy ki nem lépünk az alkalmazásból.
Több vágólap használata
Ha az alkalmazás erre vonatkozó beállításái ( 12.Beállitások rész -> Szöveg) lehetővé teszik, akkor egymástól függetlenül több szövegblokkot is felvehetünk a vágólapra, majd arról kiválaszthatjuk a megfelelő szövegblokkot. A másolás a fentebb írtak szerint történjen! Ha új szövegblokkot kívánunk felvenni a vágólapra, akkor az előző szövegblokk opciók menüből való törlése is. Ekkor tudjuk a következő szövegblokknak való szöveg másolását megkezdeni. A további tartalmak felvételénél is így járjunk el!
A kívánt szövegblokk beillesztéséhez válasszuk az
Opciók -> Multi-vágólap váltást! A megjelenő listáról válasszuk ki a kívánt szövegblokkot a Kiválaszt vagy az
Opciók -> OK útvonalon! Majd a visszalépéshez az
Opciók -> Vissza menüpontot. Ekkor az opciók lista beillesztési linkje ezt a szövegblokkot fogja beilleszteni a menüpont használatakor.
Ha már a vágólap listáján sincs szükségünk a szövegblokkra, akkor azt az
Opciók -> Multi-vágólap váltás -> kijelölés -> Opciók -> Törlés menüponttal törölhetjük a listáról.
Export
A szövegszerkesztésre megnyitott szövegablak tartalmát ezzel a menüponttal lehet kiterjesztés nélküli új fájlként elmenteni. Válasszuk az Opciók -> Export menüpontot, majd keressük meg a célmappát -> Menü -> Mentés/Win vagy Mentés/UTF -> adjunk a fájlnak nevet és mentsük el!
Frissítés/Infó
Ezzel a menüponttal a szövegmezőben lévő összkarakter számát tudjuk megnézni, valamint hogyha a szöveg terjedelmesebb, mint a szövegablakunk, akkor a teljes szöveg hány szövegablakban (oldalon) fér el. Használata: Opciók -> Frissítés/Infó.
Sablonok
Előre megírt szövegelemeket (sablonokat) lehet itt felvenni egy listára, ami az alkalmazás ezen menüpontjából elérhető el az Opciók -> Sablonok útvonalon.
Opciók -> Új = új sablon felvétele.
Opciók -> Szerkesztés = a kijelölt sablon szerkesztése.
Opciók -> Export = a sablon elmentése mint kiterjesztés nélküli új fájl szövege. Mentése az exportálásnál írtak szerint.
Opciók -> Import = a fájlkezelőben elmentett sablon fájlból való kioltásása.
Opciók -> Törlés = a kijelölt sablon törlése.
Törlés
Az Opciók -> Törlés az aktuális szövegablak teljes tartalmát törli. Ha a szövegmező több szövegablakot (oldalt) is tartalmaz, akkor a törlés azokat nem érinti, csak az aktuális szövegablak tartalmát.Módosította:An@rchia
2008.03.20 16:46:45